-Nem tudom hogy hallasz-e, remélem igen. Lehet hogy most szép szóval elküldenél melegebb tájakra, hisz én okoztam ezt az egészet. Sajnálom, én tényleg nem akartam, csak hirtelen felindulásból tettem. Nem direkt. Remélem egyszer meg tudsz majd bocsájtani, bár nem csodálkoznék rajta ha soha nem állnál velem szóba. Szeretlek.-suttogtam az utolsó szót majd egy puszit nyomtam a homlokára és kisétáltam a kórteremből. Úgy közlekedtem a kórház folyosóján, mint egy zombi. Vagy inkább, mint Se Hall Se Lát Dömötör. Kiérve a kórházból, leintettem egy taxit és a szállodánkhoz vitettem magam. Tudtam hogy a többiek már halálra aggódták magukat, de nem volt erőm telefonon értesíteni őket, pedig éreztem hogy a telefonom minden percben rezeg a zsebemben. Mikor szó szerint beestem a szobánk ajtaján senkit sem találtam. Biztos a fiúknál vannak. De mielőtt én is átmentem volna még bementem a fürdőbe hogy megmossam az arcom. Viszont mikor a tükörbe néztem újra eszembe jutott, hogy Benji miattam van kórházban így újra sírni kezdtem. Aztán eszembe jutott egy ötlet és lázasan kutatni kezdtem a tükör feletti szekrénybe. Mikor megtaláltam amit kerestem, leültem a fürdőkád szélére és csak forgattam a kezemben a pengét. A pengét, amivel enyhíteni akarok a fájdalmaimon. Amivel el akarom terelni a figyelmem Benjiről, a szerelemről és a kórházról is. Tudtam hogy ez nem megoldás, de nem jutott jobb az eszembe. Forgattam ujjaim közt a kis fémtárgyat, amivel ki
akartam űzni a fejemből mindent. Nem örökre, csak egy kis időre.Mindent elfelejteni és szabadon szárnyalni a képzelet kék egén. Mikor már hozzáillesztettem az erem vonalához a pengét nyílt az ajtó és hallottam amint a lányok bejönnek. Mirtill jött be elsőként a fürdőbe, de amikor meglátott, hogy sírva ülök egy pengével a kezemben ő is sírni kezdett. Mindhárom lány őrült tempóban rohant be a fürdőbe, de ők sem hittek a szemüknek. Elsőnek Bia reagált aki egyből kiverte a kezemből a pengét ami a földre esett, majd szorosan átölelt. Nem kérdezte, miért sírok, miért akartam ezt tenni, vagy hogy mi van Benjivel, csak ölelt, mert tudta hogy most erre van a legnagyobb szükségem. Mikor a lányok is felocsúdtak a döbbenetből odajöttek és ők is átöleltek. Most már ott ültem a fürdőszoba közepén és átölelt 4 olyan ember, akikre bármikor számíthatok.
Pár perc szoros ölelés után elengedtek, majd felhúztak a földről. Majd ijedten kapták tekintetük a véres pólómra, ami gondolom én akkor keletkezett amikor Benji mellett térdepeltem.
-Ez nem az én vérem.-mentegetőztem gyorsan.
-Még jobb. Hát akkor?-kérdezte idegesen Blanka.
-Benjié.-motyogtam halkan, de így is meghallották.
-Mi történt?-kérdezte Dóri. Elmeséltem nekik onnantól kezdve hogy Ádám berohant a szobába, odáig hogy megpusziltam Benji homlokát. Persze a végére megint elsírtam magam, úgyhogy a csajok megint vigasztaltak vagy 10 percen át. Ölelésünket a telefonom hangja szakította félbe. Kibújtam a biztonságot nyújtó karok közül és kihalásztam nadrágom zsebéből a telefont melyen az állt hogy ismeretlen.
-Luca Szepesi, miben segíthetek?-mivel láttam hogy itteni szám hív ezért angolul szóltam bele.
-Szervusz Luca. Benji orvosa vagyok, Dr. Miller.-mondta.
-Jó napot Doktor Úr. Nincs tán valami baj?-kérdeztem ijedten.
-Hát úgyis nevezhetnénk. Nem tudom hogy önök meddig vannak itt, vagy ha nyaralni vannak meg tudják-e a napokat hosszabbítani.
-Öhm...igazából 1 hétig vagyunk. De elintézhetem hogy még maradjunk pár napot. De miért kéri?-kérdeztem meglepetten.
-A műtét után, mikor bent járt a fiatalembernél és eljött onnan, felfedeztük hogy a szíve gyorsabban kezdett verni a betegünknek. Még mindig kómában van de a szíve reagált Önre. Szeretném ha gyakran látogatná, ugyanis attól lehet gyorsabban felépülne.-magyarázta a doki mire nekem hang is alig jött ki a torkomon.
-R..Rendben. Bemegyek majd hozzá. Köszönöm hogy szólt. Viszhall.-majd meg sem várva a válaszát kinyomtam a telefont. Miután a csajoknak is beszámoltam a dokival folytatott furcsa beszélgetésünkről, úgy döntöttünk hogy elmegyünk megebédelni a szálloda éttermébe. Én még átöltöztem, mivel véres ruhába csak nem mehettem, majd csináltam a ruhámhoz megfelelő sminket is mivel az meg totál elkenődött.
Összeállítás:
Miután megebédeltünk megbeszéltük hogy körbenézünk Görögország belvárosában. Béreltünk egy fehér Range Rovert és befurikáztunk a városba.
Autó:
Gyorsan leparkoltunk és elkezdtük körbejárni a butiksorokat. Egy-egy ruhás boltba eltöltöttünk vagy 1 órát is, így nem nagyon haladtunk. Nagyon sok különböző koktélbárba is benéztünk, de nem részegedtünk le.
Azta hát az nagyon jó!!:*♥ Dina:))
VálaszTörlésNa jó rájöttem ki az ember és nagyon várom már, hogy hozd a kövi részt mert én itt fogom halálra izgulni magam! Annyira jól leírtad ezt az egészet és a dal annyira illett hozzá és én még most is bőgök és annyira várom a következő részt! Nagyon izgulok mi lesz benne egyszerűen nem tudok mit mondani, a zsepi elfogyott és még mindig nem hagytam abba a sírást! Sírok és izgalommal vagyok teli, hogy mi lesz a következő részben! Azt az egy komit valaki nagyon gyorsan írja meg és hagy jöjjön a 10.rész!!!! Te vagy a legjobb író számomra!!!!! Puszi:Bius <3 :)
VálaszTörlésKöszönöm csajok, aranyosak vagytok! Bius drágám köszönöm a hosszú komit,örülök, hogy tetszik! :Dxx
VálaszTörlésJuuuuuujj Nagyoon jo rész lett és nagyon siess a kövivel, mivel meg van a 3 komi, ugyhogy siess, mert nem birom kiiii Miri :))) <3
VálaszTörlés