Sziasztok! Itt vagyok az UTOLSÓ fejezettel. Próbáltam a legizgalmasabbra, legjobbra megírni, remélem sikerült. Komizzatok, hogy hogy tetszett, mert csak 3 KOMI után hozom a 2. Évad 1. Fejezetét. Lesznek még a történetben csavarok, szerelmek, bánatok. Próbáltam a legizgalmasabbnál abbahagyni, remélem sikerült. A végén találtok egy összefoglaló féleséget, ami összefoglalja az egész eddig történteket. Ha felkeltettem az érdeklődéseteket komizzatok sokan, a részt remélhetőleg 1 hónapon belül hozom. :) Illetve történt névváltozás a rossz Ádámnak lecseréltem a nevét, hivatalosan a blogba már a Gonosznak lesz említve, mert nehéz volt két Ádámmal dolgozni. Remélem megértitek. :D
2 hét múlva
2 hét. Ennyi telt azóta, mióta Benjit elütötte a kamion. Görögországban ragadtunk, bár szándékosan, de mégis olyan mintha börtönben lennénk. A szállást nehezen, de elintéztük, a szülők úgy tudják még mindig happyn nyaralunk. Az orvos azt mondta Benji állapota jelentőségteljesen romlik, ami nagyon nem jó hír. Zalán hazautazott, egyszerűen nem tűrte el hogy mindenki ennyire aggódik. Nem egy érző ember annyi biztos. Ádám és a többi fiú totál ki van bukva, semmihez sincs kedvük, úgy, ahogy nekünk sem. Bár a lányok mindennap elmondják hogy ez nem az én hibám és már Ádám sem haragszik, mégis mindig eszembe jut, ahogy a karjaimban fogtam az úton. Talán ha nem botlok bele Ádámba, talán ha nem tudom meg hogy Benji itt van, talán ha nem történik meg a dolog Zalánnal, talán ha nem lát meg azon a reggelen Benji....de túl sok a talán és a ha. Kár rágódni a múlton, ami megtörtént már nem lehet visszafordítani. Rossz érzés mindennap úgy felkelni és bemenni hozzá a kórházba hogy lehet talán aznap látod utoljára élve. Legalábbis most is csak az bizonyítja hogy él, hogy a mellkasa felemelkedik és vissza. Lélegzik. Ennyi az életjel, amit mutat. Semmi több. 2 hét folyamatos kóma eléggé terheli a szervezetet, így infúzión táplálják és rá van kötve a lélegeztetőgépre is a biztonság kedvéért. Rettentő érzés úgy látni, hogy gép tartja életben, csövek lógnak ki belőle, arcán a lélegeztető maszk, mintha már esélye sem lenne. Pedig van. Nem sok, de van neki. Az első egy hétben még reagált rám, arra hogy beszéltem hozzá, arra hogy a kezét fogtam vagy amikor megsimítottam az arcát. Azt mondta a doki hogy akkor valószínűleg éber kómában volt. Most viszont semmi. Nem reagál sem rám, sem a srácokra. Pedig tényleg mindent megtettünk annak érdekében hogy észrevegyen, de semmi. Az orvos próbál biztatni hogy van még esély a felépülésre, de látom rajta hogy ő sem jósol már jókat a jövővel kapcsolatban. Viszont ha meghal azt nem élem túl. Akárhányszor és akárki mondja hogy nem az én hibám, tudom hogy nem így van. Csak én tehetek róla. De sosem bocsátom meg magamnak ha meghal miattam. Sokszor kívánom azt hogy bár én lettem volna ott az úttesten és engem ütött volna el a kamion. Jobban megérdemeltem volna, mint Ő. Ő aki semmit nem tett. Mióta a Gonosz feltűnt folyamatosan rettegek, hogy újra megtalál. Igaz, hogy ott láttam egyetlen egyszer a boltoknál és azóta semmi, de mégis félek. Tudom hogy ez az ember bármire képes, bármi áron.
Bia szemszöge:
A napok még számomra is csigalassúsággal telnek. Szegény Lucát nagyon
sajnálom, rettentő rossz lehet neki. Benjiért természetesen én is
aggódom, remélem hamarosan felébred. Mivel a mai program is szomorkodás
volt és semmittevés, ezért úgy döntöttem elmegyek egy kicsit sétálni a
városba.
-Elmegyek sétálni, szeretnék egy picit egyedül lenni. Jó?-kérdeztem a lányokhoz fordulva.
-Rendben.-mondták a többiek. Fogtam a telefonom, zsebre csúsztattam és
kimentem a szobából. Miután kiértem a szabadba úgy gondoltam elindulok
valamerre. A telefonomon úgy is van GPS, eltévedni nem fogok. Már egy 10
perce sétálhattam mikor megcsörrent a telefonom. Megálltam egy utca
előtt és felvettem.
-Jakus Bianka.-szóltam bele.
-Szia Bia Ádám vagyok!
-Szia, mizujs?-kérdeztem.
-Semmi különös. Lenne kedved délután elmenni sétálni?-kérdezte tök édes hangon.
-Persze. Mit szólnál hozzá ha most idejönnél ahol vagyok itt megvárlak és mehetünk együtt.-mondtam.
-Persze. Oké. Küldd el a címet és megyek.
-Rebdben. Szia.-majd kinyomtam. Bekapcsoltam a helykeresőt a telómon és
küldtem egy üres üzit Ádámnak. Épp indultam volna mikor valaki egy
kendőt szorított a számra és elkezdett berángatni a sikátorba. Annyi
erőm még volt hogy megnézzem ki az, utána minden elsötétült. És Ő volt
az. A Gonosz. Ádám szemszöge:
Felkaptam egy fekete farmert, egy kockás kék inget, egy fehér Converse
cipőt és fújtam magamra a már jócskán fogyó Old Spice kölnimből. Szóltam
a srácoknak hogy lelépek, majd a telefonomon bekapcsoltam a GPS-t,
beírtam a küldött címet és elindultam. Odaérve a keresett helyre sehol
sem láttam Biát, majd befordulva az utcába tovább kerestem. Luca szemszöge: Miután Bia elment úgy döntöttem felöltözök és bemegyek Benjihez a kórházba. Felvettem egy farmer rövidnacit, egy zöldes lilás blúzt, hozzá egy zöld virágos gyűrűt, ezüst karpántos órát és lila fülbevalót. Felvetem a zöld sarumat és felkaptam a lila táskám.
-Elmegyek a kórházba. Majd jövök.-mondtam a csajoknak. Miután
beleegyeztek kimentem a szállodából és fogtam egy taxit. A kórházba érve
már rutinosan mentem a szoba felé. Mikor beléptem ugyanaz a látvány
tárult elém. Két hét alatt semmi sem változott. Már az ágya mellett
ülhettem 10 perce, mikor egy ápolónő lépett be az ajtón.
-Jó napot!-köszönt kedvesen.
-Jó napot!-válaszoltam.
-Elnézést ön Luca?-kérdezte picit félénken.
-Igen. Miben segíthetek?-kérdeztem.
-Ezt a levelet Önnek hozták reggel, azt kérte az illető adjam át magának.-majd átnyújtott egy borítékba zárt levelet.
-Öhm. Rendben. Köszönöm.-bólintott majd elhagyta a szobát. Leültem a Benji ágya mellett levő székre és kibontottam a levelet. Mivel sem név
sem cím nem szerepelt rajta így elkezdtem a levelet olvasni. "Remélem tudod, hogy a kicsi barátod miattam van kórházba. Nem
véletlenül jártam nálatok és nem véletlenül mondtam amit mondtam. Mindig
tudom merre jársz, figyellek. Egyébként csinos a kis barátnőd. Jót
beszélgetünk majd.
Ui.: Tudtad, hogy a lélegeztető gépeket könnyű megbütykölni?"
Ijedten felpattantam a székről és már rohantam volna az orvosért mikor a gép egyenletes sípolásba kezdett.
ZÁRÁS
Egy lány aki eddig átlagos, gimis életet élt. De jön egy fiú, aki mindent felforgat. Találkozgatnak, randiznak, aztán elcsattan az első csók is. Az egész gimi róluk beszél, de őket ez abszolút nem zavarja. Megvannak, szeretik egymást.
Ám egy nap beállít Bence, aki mindent tönkretesz. Szerelmet vall a lánynak, majd megcsókolja. A fiú észreveszi őket, és a kapcsolatuk véget ér. De a barátok azért vannak, hogy segítsenek. Mindenben a lány mellett állnak. Támogatják és még egy bulit is összehoznak neki. De a buli sem alakul valami fényesen.
Ugyanis megjelenik a fiú aki egy véletlen baleset során kórházba juttatja a lányt, akit még mindig szeret.
Aztán jön Blanka szülinapja aki ajándékként tortát és repülőjegyet kap Görögországba. Amikor megtudja, hogy a lányok is vele mennek oda meg vissza van az örömtől. Bár feltűnik egy ismerős személy, de nem foglalkoznak vele.
A nyaralás jónak indul, a környék, a szálloda, a szoba mind egyaránt gyönyörű. De a lány belefut egy másik fiúba, Ádámba, aki felajánlotta, hogy bemutatja neki barátjait.
Rettentő helyes fiúk, ám ott van közöttük a fiú, akivel a lány azután a bizonyos csók után nem áll szóba. Nagy veszekedés után a lány elrohan és betéved egy sikátorba.
Ott összefut a szállodában megismert egyik fiúval Zalánnal, akiről kiderül nem is jó fiú. Rengeteg rossz dolog szól róla, igazi rosszfiú, ami a lánynak bejön.
A sikátorba Zalán ráveszi egy olyan dologra, amiről a lány tudja, hogy nem helyes, de elkeseredettségében még ebbe is belemegy. Egy éjszakát tölt el Zalánnal a szobába, ahol megtörténik az a helytelen dolog, amit nem kellett volna.
Reggel a fiú rájön a dologra, de a lány mit sem törődve vele ott hagyja a hotel szobában. Miután barátnőjének elmesélte a történteket Ádám ront be a a szobába. A fiú idegességében elrohant. A lány gondolkodás nélkül utána siet, de már késő. A fiút elüti egy kamion, aki súlyos sérülésekkel kerül kórházba. Bár a műtétet sikeresen végrehajtják, a fiú így is kómába kerül.
A lány rájön, hogy még mindig szerelmes a fiúba, aki semmit sem tett ellene, ezért magát hibáztatja a balesetért. Elkövet majdnem egy olyan dolgot, ami az életébe is kerülhetett volna. A barátnői viszont ismét mellé állnak és segítik neki átvészelni a nehéz időszakot.
A lányok vásárlása során felbukkan egy olyan személy, aki a lány kiskorát megkeserítette. Bár 2 hétig nem jelentkezik, utána Biát mégis elrabolja, aki Ádámmal szeretett volna sétálni menni. Ádám a keresésére indul, nem gondolva semmilyen veszélyre. Kiderül egy levélből, hogy a fiú balesetéhez is köze van, ami miatt a lány teljesen kiakad.
Vajon Benji felébred vagy a gép sípolása tényleg a halálát jelezte? Bia előkerül vagy örökké eltűnik a Gonosszal együtt? Ádám megtalálja Biát vagy ő is beleesik a Gonosz csapdájába? Ádám barátságot érez Bia iránt vagy szerelmet? Luca hogy reagálja le ha Benji meghal vagy felébred?
Ha kíváncsi vagy rá olvasd tovább a blogom és megtudod! Egyébként nagyon szépen köszönöm az 1050 oldalmegjelenítést, nekem ez rettentő sok! Illetve köszönöm a rendszeres komizóknak, hogy mindig komiznak és már az első rész óta velem vannak! Név szerint: Mirry, Bius, Liza és Dina! Nagyon szeretlek titeket és még egyszer köszönöm szépen Nektek!
Úúristeeeen...... Nagyon nagyon jó lett. Gratulálok. Remélem minél előbb összegyűlnek a komik ( gyerünk emberek komizzatok :) ) Még egyszer gratulálok, és remélem nem soká fent lesz a kövi rész, mert nem birooom kii U.i. Persze, hogy mindig komizok, hiszen a blogod megunhatatlan. Ügyes vagy :))) <33 Mirry :))
Azt szinten nem is találok szavakat!! Nagyon jó grat:))! Minél hamarabb a lájkokkal emberek!:) Egyértelmű hogy komizok mivel nagyon jó a blogod!Szeretlek♥Puszi Dina:)
Na jó alig jutok szóhoz csajszikám! Remélem nem gondoltad komolyan azt az egy hónapnyi szünetet mert megőrülök, annyira jól leírod az egészet és annyira jó, hogy egy ilyen barátnőm van! Annyira izgulok mi lesz a 2.évadban! Remélem, hogy Gyula azért nem fog meghalni, mert nélküle valahogy nem tudnám elképzelni, de bármit írsz az biztos nagyon jó lesz!!!!! Puszi:Bius♥♥♥♥
Jaaaj csajok nagyon szépen köszönöm. Komolyan meghatott amit írtatok. Próbálom minél előbb hozni a részt, de nem fogok siettetett, rossz munkát kiadni. A blogot nem fogom szüneteltetni, ilyenről szó sincs, csak a részek nem kerülnek fel egyhamar. Remélem megértitek. Mostanában nem vagyok a legjobb kedvemben, rájöttem, hogy akibe eddig szerelmes voltam lehetséges hogy egy seggfej, és most minden erőmmel azon vagyok, hogy kiverjem őt a fejemből. Én is szeretlek titeket. Puszii: Íróxx Ui.: Bia én is örülök, hogy ilyen barátnőt tudhatok magam mellett már 11 éve. <3 Szercsizlek! xD
Nagyon jó rész lett egyszerűen nem találok szavakat húúúú. Tényleg 11éve vagytok legjobb barátnők ahogy a komiba írtad? Nagyon ügyesen írsz és bocsi, hogy nem írtam az előzőhöz komit. A szerelemmel kapcsolataban pedig kitartás minden rendbe jön. Liza
Úúristeeeen...... Nagyon nagyon jó lett. Gratulálok. Remélem minél előbb összegyűlnek a komik ( gyerünk emberek komizzatok :) ) Még egyszer gratulálok, és remélem nem soká fent lesz a kövi rész, mert nem birooom kii
VálaszTörlésU.i. Persze, hogy mindig komizok, hiszen a blogod megunhatatlan. Ügyes vagy :))) <33 Mirry :))
Azt szinten nem is találok szavakat!! Nagyon jó grat:))! Minél hamarabb a lájkokkal emberek!:)
VálaszTörlésEgyértelmű hogy komizok mivel nagyon jó a blogod!Szeretlek♥Puszi Dina:)
Na jó alig jutok szóhoz csajszikám! Remélem nem gondoltad komolyan azt az egy hónapnyi szünetet mert megőrülök, annyira jól leírod az egészet és annyira jó, hogy egy ilyen barátnőm van! Annyira izgulok mi lesz a 2.évadban! Remélem, hogy Gyula azért nem fog meghalni, mert nélküle valahogy nem tudnám elképzelni, de bármit írsz az biztos nagyon jó lesz!!!!! Puszi:Bius♥♥♥♥
VálaszTörlésJaaaj csajok nagyon szépen köszönöm. Komolyan meghatott amit írtatok. Próbálom minél előbb hozni a részt, de nem fogok siettetett, rossz munkát kiadni. A blogot nem fogom szüneteltetni, ilyenről szó sincs, csak a részek nem kerülnek fel egyhamar. Remélem megértitek. Mostanában nem vagyok a legjobb kedvemben, rájöttem, hogy akibe eddig szerelmes voltam lehetséges hogy egy seggfej, és most minden erőmmel azon vagyok, hogy kiverjem őt a fejemből. Én is szeretlek titeket. Puszii: Íróxx
VálaszTörlésUi.: Bia én is örülök, hogy ilyen barátnőt tudhatok magam mellett már 11 éve. <3 Szercsizlek! xD
Nagyon jó rész lett egyszerűen nem találok szavakat húúúú. Tényleg 11éve vagytok legjobb barátnők ahogy a komiba írtad? Nagyon ügyesen írsz és bocsi, hogy nem írtam az előzőhöz komit. A szerelemmel kapcsolataban pedig kitartás minden rendbe jön. Liza
VálaszTörlésÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ én is SZERCSIZLEK!!! Már 11éve jó hosszú idó remélem még 2x ennyi legalább meg lesz! Puszi Bius ♥♥♥♥♥
VálaszTörlésKöszi Liza, tényleg 11 éve vagyunk LBk. Bius éééén is remélem, hogy ilyen sok lesz belőle!! <33 :Dxx Író
VálaszTörlés