Novella 3.

Újra jelentkezem egy novellával, ami NEM az enyém. Az egyik Barátnőm írta, név szerint Bius, akinek megígértem hogy ha megírja felteszem ide a novelláját. Remélem tetszeni fog, mert én személy szerint megkönnyeztem, szép történet. Elárulom hogy az ötletet onnan vette, hogy ő maga már egy úszó bajnok és belegondolt, mi lenne ha vele történne ez meg. Nem rég voltunk vele az Országos Diákolimpián. Gratulálok Bius. :) Jó olvasást!!! <3 

˝Ha élni akartok, tanuljatok meg úszni. A boldogság ott van valahol a túlsó parton, és azt senki nem hozza át a ti szép szemetekért.˝ 

Sziasztok! Sarah Price vagyok. Most egy olyan történetet mondok el, ami 2 éve történt. Egy lányról szól, akinek le kellett amputálni  a lábát egy szörnyű baleset miatt. Épp ott voltam mikor megtörtént. Kocsi csapódás, az egyik kocsi fejre állt és pont abban volt benne. A mentő szirénázását már hallani lehetett, de addigra már minden csupa vér volt. A mentősök a segítségükre siettek, de már csak egy lányt tudtak kimenteni. A mentősök kihúzták a roncsokból, majd a vizsgálat után közölték vele, hogy csak akkor maradhat életben, ha leamputálják az egyik lábát. Sajnos ezzel volt a legnagyobb baj, mivel a lány versenyszerűen úszott. A baleset után 2 héttel találkoztam vele, nagyon szomorúan ült az egyik kávézóban. Odamentem hozzá megkérdezni hogy hogy van, mi van vele és mi a legfőbb problémája. Az utolsó kérdésnél a lába helyére mutatott. Felajánlottam neki hogy megtanítom láb nélkül úszni, hisz ha szeret, akar és tud úszni, láb nélkül is menni fog neki. Nagyon sokáig tartott még rendesen összebarátkoztunk, mert nehezen nyílik meg mások előtt. Bár egy 17 éves lánynak borzalmas lehet felfogni a történteket, nem úgy mint nekem, 24 éves szemmel. Szóval rengeteg küzdelem árán is, de sikerült rászoknia  a napi edzésekre, ám egyik nap sírva bicegett ki, de én utána rohantam és elkaptam a csuklóját. 

-Mi bajod?-kérdeztem értetlenül. 

-"Összetörtem!"-mondta szipogva.

-Nem!-ordítottam. Kezembe kaptam egy poharat és földhöz vágtam.-Na ez tört össze!-mutattam a pohár maradványaira.-Miért nem tudod élvezni is az életedet?

-Mert nem tudom és kész.-felelte már-már ő is kiabálva.

-Dream Hope-nak hívnak. Neked ez semmit nem jelent?-néztem rá hitetlenül.

-Csak azt tudom, hogy amikor a nevelő szüleim megtaláltak éppen aludtam és mosolyogtam. Innen jött a Dream név. Tél közepe volt és rettentő hideg, mint most kint, engem meg a jeges földön találtak meg úgy, hogy semmi bajom nem volt. Innen pedig a Hope jött.-magyarázott értetlenül. 

-És mit a jelent a neved?-erősködtem.

-Álom Remény.-amint kimondta villámcsapás ként érte a felismerés, hogy a neve ilyen nagy szavakból áll. Mivel már későre járt hazaindult, mondtam hogy elkísérem, azt mondta nem kell. Tudtam, valahogy éreztem hogy egy újabb baleset fog történni vele. Az utak csúszósak voltak a jégtől, a kocsi pedig megcsúszott, fékezni már nem tudott és egy kerítésnek csapta Hope-t. Még ott voltam és láttam az egészet, így gyorsan oda rohantam és megfogtam a kezét és biztattam hogy tartson ki. 

-Nagyon sajnálom.-suttogta, de én meghallottam.

-Mit?-kérdeztem én is suttogva.

-Mindent. Olyan durva voltam veled, pedig csak segíteni akartál. Kiabáltam és szidtalak.-arcán legördült néhány könnycsepp, ami koppanva ért földet. 

-Ne a te hibád.-mondtam, de  a könnyeimet már én sem tudtam visszatartani. 

-De igen és nagyon sajnálom.-mondta.

-Ne sajnáld!-mondtam picit dühösebben. 

-Család, szeretet, élet. Nekem ezek mind üres szavak voltak amíg te meg nem tanítottad nekem hogy mit is jelentenek  igazából. És arra is rádöbbentettél hogy milyen csodálatos szavak vannak elrejtve a nevemben.-suttogta erőtlenül.

-Ne! Tarts ki! Csak még egy picit!-könyörögtem. 

-Te olyan sok mindenre felkészítettél, most én is felkészítelek arra hogy milyen egy barát elvesztése, hisz lesz még ilyen az életedben.-az utolsókat lehelte. Már semmi erő nem volt benne. Örök álomra tért. A temetésre rengetegen eljöttek. Családja, barátja, edzői, barátai, tanárai. Mind itt voltak. A naplóját is elhozták, amiben felolvasták az utolsó oldalra írt szavakat.

˝Lehet hogy rövid volt ez az élet, de nekem nagyon sokat ért. Éreztem hogy ma lesz a vége. A családom, a szerelmem, a barátaim, az edzőim, a tanáraim és Sarah akik minden bajban segítettek nekem. Köszönöm nekik és ne legyetek szomorúak, hiszen a szívetekbe mindig ott fogok élni. Nagyon szeretlek titeket!xxDream Hope <3

A koporsójára pedig ez a szöveg volt írva ezüst, faragott betűkkel:

˝Álmodj és reménykedj!˝   Dream Hope

Én azóta mindennap kijárok a sírjához és elmondom neki a napi történtemet. Egy olyan vállalatnál dolgozom, akik amputáción áteső embereket, fogyatékosakat tanítanak meg úszni. És mindenkinek Hope-nak idézett szavaimat mondom. Ha akarsz, szeretsz, tudsz vagy szeretnél úszni, csak is önmagadon múlik. Hisz az élet nehézségeit le kell győznünk, bármi áron is. 

~The End~