2 Évad 1. Fejezet

Sziasztok! Itt a 2. Évad 1. fejezete, remélem tetszeni fog. Bocsi a késésért, de sok a tanulnivaló. Illetve nagyon nagyon köszönöm az 1600 oldalmegjelenítést, az rengeteg. És köszönöm a komikat is. Most a következő rész 5 komi után jön, húzzatok bele! Puszillak Titeket!xxLuca :D

Meghalt. Ez volt az első gondolatom róla. Ijedten kiszaladtam a kórteremből és mint egy elme hibbant ordítozni kezdtem, hogy jöjjön egy orvos. De ezért a pillanatért és érte megtettem. Nem érdekelt ki néz hülyének, csak mentsék meg az életét. Több ápoló és orvos is berohant a szobába, én pedig sírva néztem őket az ajtóból. Ha meghal, és nem tudják újra éleszteni én nem tudom mit csinálok. Miattam van ez az egész. Annyiszor végigzongoráztam az egész történeten, de minden szemszögből én vagyok a hibás. Egyre jobban belelovaltam magam a helyzet nehézségébe. Csak a rossz oldalát láttam mindennek. Annyira stresszeltem, annyira izgultam, hogy a fülem zúgni kezdett, nem hallottam semmit a külvilágból, a levegőt egyre szaporábban vettem, a sírástól nem kaptam levegőt, aztán minden elsötétült.

Ádám szemszöge:

Már egy 10 perce bolyongtam a sikátorba Biát keresve, mikor valahonnan beszélgetést hallottam. Egy pince szerűség ablakából jött. Benéztem az ablakon, ahol két kapucnis alak beszélgetett. Egy lányt vettem észre a sarokban. Ha jól láttam csak a keze volt összekötve. Úristen, de hisz az Bia. Arrébb lopóztam az ablaktól és tárcsáztam a rendőrséget. Nagy nehezen angolul elmagyaráztam a szituáció nagyját, majd vártam. Meglepődtem, hogy öt perc alatt ideértek. Elmondtam nekik pontosan, hogy mit láttam és pontosan hol, ők pedig szó szerint berontottak az épületbe. Engem meg elküldtek és mondták, hogy várjam meg őket a kocsiban, mivel ez egy veszélyes helyzet. 10 perc után már bilincsben hoztak ki két férfit Biát pedig beültették a mentőautóba és ráterítettek egy plédet. Odasétáltam hozzá és leültem mellé.
-Jól vagy?-kérdeztem.
-Mondjuk rá. És köszönöm.-mondta.
-Semmiség. Egyébként tudtad, hogy hogy megijedtem amikor nem találtalak itt?-fordultam felé.
-Képzelem.-mosolygott.
-Kisasszony bevigyük a kórházba, vagy hazamegy?-jött oda egy rendőr.
-Köszönöm, de hazamegyek.-mondta Bia. Kezet fogtam a rendőrrel, majd mindketten visszaindultunk a hotelbe. Az út csendben telt. Egyikünk sem szólalt meg. 10 perc séta után meg is érkeztünk. Miután felértünk az emeletünkre megálltam Biáék ajtaja előtt.
-Még egyszer nagyon szépen köszönöm.-mosolygott.
-Még egyszer nagyon szívesen.-mosolyogtam. Már épp mentem volna be a szobánkba, mikor Bia utánam szólt.
-Ádám várj.-visszafordultam. Majd Bia közelebb jött és megcsókolt. Persze, hogy visszacsókoltam. Miután elváltunk még adott egy arcra-puszit és bement a szobájukba.

Luca szemszöge:

Nehezen ugyan, de kinyitottam a szemem. Egy kórházi ágyon feküdtem. Legalábbis a szokásos szag, a fehér szín, a csendesség erre utalt. A fejem óvatosan oldalra fordítottam. Kíváncsi voltam, hogy egyedül vagyok-e. Nem voltam egyedül. Ott volt Ő, élve és mosolygott. Belenéztem tengerkék szemébe és én is elmosolyodtam. Óvatosan felkelt az ágyáról és mellém ült.
-Én nagyon sajnálom. Tényleg. Nem akartam. Annyira sok dolog történt egyszerre, hogy teljesen bekavarodtam. Nem gondolkoztam, csak cselekedtem. Fogalmam sincs hogyan tehetném ezt jóvá. És megértem ha nem bocsájtasz már meg. Megérdemlem.-mondtam és mellé ültem. Nem mertem a szemébe nézni inkább a cipőmet bámultam. Az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, így kénytelen voltam ránézni.
-Nem haragszom. Mindenkinek vannak nehéz időszakai, nekünk ez volt. És belül már rég megbocsájtottam.-mosolygott, majd közelebb jött és megcsókolt.

3 nap múlva:
Ez a 3 nap elég eseménydúsra sikeredett. Benjivel rengeteget beszélgettünk és igen, megint együtt vagyunk. Remélem azért ez hosszabb életű kapcsolat lesz, mint az előző. Illetve Bia és Ádám is összejöttek, saját véleményem alapján nagyon édesek. Ádám mióta Biát elrabolták, minden apróságtól védi. Ma engedik haza Benjit a kórházból, úgyhogy Ádámmal majd megyünk érte. A Gonosz újra börtönbe került a társával együtt, szóval egy jó pár évig nem fog minket zargatni. Legalábbis remélem. Illetve ma utazunk haza, mindannyian, mert egyenlőre elegünk lett Görögországból. Felöltöztem, sminkeltem, majd átmentem a srácok szobájába.

 

 Kopogtam aztán 2 perc után Ádám kijött az ajtón.
-Honnan tudtad hogy én vagyok?-kérdeztem miközben beszálltunk a liftbe.
-Megérzés. Amúgy te úgy kopogsz, mintha be akarnád törni az ajtót, könnyű volt felismerni.-mosolygott.

-Szemét vagy.-ütöttem vállba. Ezen csak elröhögte magát. A szállodából kiérve leállítottunk egy taxit és elvitettük magunk a kórházba. Miután megérkeztünk, felmentünk a szokásos emeletre, aminek örülök, hogy már nem kell többet idejönnöm. Bementünk Benji szobájába, az említett épp a cuccait pakolta.
-Csá haver.-köszönt Ádám. Benji megfordult, és elmosolyodott.
-Sziasztok!-mondta.
-Helló.-köszöntem.
-Leviszem a cuccod és fogok egy taxit.-mondta Ádám majd felkapta Benji cuccát és elviharzott. Mosolyogva odasétált hozzám, átkarolta a derekam és megcsókolt.
-Mit mondott az orvos?-kérdeztem.
-Hogy nagyon vigyázzak az elektromos kisülésekkel.-nevetett.
-Hé, komolyan beszélt.-bújtam oda hozzá.

-Tudom. Csak ez így picit hülyén hangzott.-mosolygott és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Egyébként 3-kor indul a gépünk vissza Magyarországra.-mondtam.
-Akkor még van két óránk, amit valószínű ti csajok pakolással töltötök.-mondta.
-Igen. De gyere mielőtt Ádám szívrohamot kapna.-mondtam. Összekulcsolta a kezünk és elhagytuk a kórház épületét.

A szállodába érve felmentünk a saját szobáinkba, majd elkezdtük a pakolást.
-Csajok hol a....-mondta Mirtill.
-A fürdőben.-mondtam a szavába vágva.
-Köszi.-mondta.
-Nincs mit.-mosolyogtam. Már a bőröndöm nagyjából kész volt, már csak a piperecuccok kellenek.
-Örülök, hogy végre minden helyrerázódott köztetek.-mondta Bia miközben a fürdőben pakolt.
-Én is. Egyébként édesek vagytok Ádámmal.-mosolyogtam.
-Köszi.-mondta. Elpakoltam a fürdőből is és átmentem a srácok szobájába. Miután Botond beengedett, besétáltam a konyhába és elordítottam magam.
-10 perc múlva itt a taxi, szedjétek a formás feneketek!
-Benji szólj már rád a csajodra, hogy beszakadt tőle a dobhártyám.-ordított Donát. Benji mosolyogva kijött a szobából és megcsókolt.
-Te kész vagy már?-néztem rá mérgesen.
-Kész. Nyugodj meg és menj vissza a csajokhoz. Szólunk ha mehetünk.-majd nyomott egy puszit a számra és visszament a szobába. Átmentem a saját szobánkba, majd még egyszer átellenőriztem, hogy valamit nem-e kihagytam a bőröndből. Miután meggyőződtem róla, hogy semmit nem hagytam itt, kihúztam a bőröndöm a nappaliba, és kirángattam a bazi nehéz sporttáskámat is. Már épp kényelembe helyeztem magam a kanapén, mikor kopogtak.
-Ne máááár.-üvöltöttem. Odavonszoltam magam az ajtóig és kinyitottam.
-Te mondtad hogy siessünk.-mondta Ádám. Nem tudom de ez a pakolás annyira kifárasztott és olyan álmos lettem, hogy odamentem a kanapéhoz és kidőltem rajta.
-Csak nem elfáradtál?-kérdezte Benji.
-De. Sok volt azt a két táskát telepakolni.-mondtam.
-Jöttök?-kérdezte Botond.
-Jah.-majd Benji felhúzott a kanapéról és felkapta a sporttáskám. Én megfogtam a bőröndöm és elhagytuk a szobát. Miután kijelentkeztünk nagy nehezen fogtunk 3 taxit és kivitettük magunkat a reptérre. Miután becsekkoltunk és leadtuk a bőröndöket, felszálltunk a gépre. Én ültem az ablakhoz, mellém Benji, mellé pedig Botond.
-Aludj ha szeretnél.-mondta Benji. A vállára dőltem és elnyomott az álom. Pár perc után a gép rázkódni kezdett és megszólalt a pilóta.
-Kérem ne pánikoljanak, de a gépnek kényszerleszállást kell végrehajtania. Ugyanis kigyulladt az egyik hajtómű.